2014 január
K
2014. január 21., kedd
2014,új év,új beszámolók
2014 január 22
Máris egy szomorú hírrel indulok.
Tegnap,azaz január 21-én elveszítettük Döncit,a nagyobb dzsungáriait. Dömpi még él,nem tudom mi lesz vele.Igazság szerint mindig is ő volt a csipkelődős,többször "bántotta" Döncit...
Annyit már tudok,hogy nem lesz több höri.Tesómnak azóta megszületett a kislánya,szóval az idejét 24órában lefoglalja.Én nem vagyok törpehöris,tehát én sem szerettem volna egy új kisállatot.
Remélem azért Dömpi még megmarad egy ideig.
Annyi boldogít,hogy az 1éves kort mindketten megélték,sőt,majdnem másfelet is.És szerintem nagyon jó dolguk is volt ez idő alatt.
Zúzó és Zente
Tekiéknél annyi változás történt,hogy Zente is növögetett,épp,hogy csak kisebb,mint Zúzó.Zúzó besötétedett,Zente meg még világos,szép citromsárgás.
Fordult a kocka,úgy tűnik.
Zente volt ugye azelőtt a merészebb.Most viszont Zúzó indult be.Úgy mond mindig ő van felül.Zente napozgat,Zúzó inkább úszigál .Jóval nehezebb is,mint Zente.Éhesebb,többet eszik,falánkabb,van úgy hogy figyelnem kell,mert hébe-hóba ellopta Zente elől az ételt...
Még nem tudom megmondani a nemüket,azt sem,hogy mikor fognak nőni,mert szerintem már jó ideje megálltak a növésben.De gondolom ez is a folyamat része.Nem is kapnak annyit enni,mint tavaly.
Az etetés a mai napig foglalkoztat,hogy akkor most mi a helyes.Hihetek a szakkönyveknek és a neten írottaknak???

2013. július 22., hétfő
Elmaradás
2013 július 22( hétfő)
Jó sokáig elmaradtam az újabb beszámolókkal,de most igyekszem pótolni.Történt egy s más,jó is rossz is...
Kezdem a hörikkel.
Hát ők megvannak,szerintem nagyon jó dolguk van.Azóta kaptak 2 futólabdát,pont az ő méretükben.Nagyon jóóó,egyszerűen fantasztikus,és talán ők is élvezik.:)
Szerettünk volna nyárra itatót venni,de csak nagy méretben lehetett kapni,ezért azt elhagytuk.Szerencsére a sok nedvdúsban gazdag gyümi kárpótolja őket.
Időnként nem vagyok kibékülve velük.Éjszakánként időnként előfordul,hogy piszkálják egymást,vagy én nem is tudom mit csinálnak,de tuti,hogy az egyik mindig "visít".Idegesítő tud lenni....Még jó,hogy nem az én szobámban vannak,máskülönben tutira különszedtem volna őket...:)
Összegezve jól vannak,egészségesek.Remélem megmaradnak még jó ideig.
Nos,haladjunk.
Zúzó és Zigi.
Zúzó sokat nőtt azóta,ő úgy mond a "jól nevelt" teknős,nem tolakodó,kissé visszahúzódó,visszafogott.Imádni való.
Most jön a nem könnyű rész.
Zigit elveszítettük.2013 május 14én elhalálozott.Május 13án estefelé vettük észre,hogy valami baj van.Nem igen mozdult,a melegítőnél volt csak.Később azt vettem észre,hogy elülső lábai behúzva,hátsók egyenesen kinyújtva.Úszni nem is igen tudott.Sajnos már nem tehettem semmit érte.14én reggel még élt,feltettem a sziklára,mert attól féltem,hogy megfullad,ha a víz alá kerül...Nekem sajnos mennem kellett dolgozni,ezért aput kértem meg,hogy intézkedjen.Elment a szakértőhöz,aki azt mondta,hogy valószínűleg megfázott.Én ebben nem vagyok 100%-ig biztos,mert utánajártam a tüneteknek,és voltak némi különbségek is.Persze nagyon kezdő vagyok még,tehát nem tudom igazából az okot...Este 7körül értem haza,de akkor már nem élt.Apuék szerint a de. folyamán ment el.Ott volt a sziklán...
Természetesen nem is bírtam ki sírás nélkül.Nem volt nálam régóta,őt veszítettem el a legkorábban az eddigi állataim közül.Nagyon sajnáltam!!!Lui mellé temettem el késő este.
Talán Zúzót nem viselte meg az eset,a történtek után is jól elvolt.Én el is határoztam,hogy nem lesz másik teknősöm,hisz csalódtam magamban.Kezdő teknőstartó vagyok,és már az elején sikerült elveszítenem az egyiket....Iszonyat rossz érzés egy állatbarát számára,leírhatatlan...
Teltek múltak a napok,hetek.Anyu persze többször próbált meggyőzni,sőt,azt is mondta,hogy majd egy napon,mikor nem számítok rá,meglep egy újjal.Nem egészen így történt.:)
Egy napon bementem a kisállat üzletbe már nem is tudom miért.Bent a sarokban láttam egy kis akváriumot.Gondoltam,hogy teki lesz benne.Nem is bírtam ki hogy ne nézzem meg.Odaérve 2teknőst láttam,egy picikét,meg egy nagyobbat.A picike teljesen elvarázsolt.Mindig odajött hozzám,akár merre mentem,ő odaúszott.Mondtam is,ha lenne,egy új,ő lenne az.Nem telt el sok idő,újra bementem az üzletbe,ez úttal anyu is velem volt.:)
Kiérve az üzletből már 3an voltunk.Én,anyu és a picike Zente.Zedicus "Zente" Zolander.:)
2013 június 10-e.Új teknős állt a házhoz.Ő a kb. 3hónap körüli Zente,a sárgafülű ékszerteknős.Na ő Zúzó ellentéte.Eleven,akaratos,éhenkórász,tele van energiával és még sorolhatnám.:))
Időnként már azt hiszem,Zúzó jobban érezte magát egyedül.Zente néha taxinak használja szegény Zúzót,a hátán utaztatja magát...:)
Eltelt több mint 1hónap,remélhetőleg már összeszoktak.Összekapások előfordulnak,főleg étkeztetés előtt.Zente gyorsan megnőtt,már majdnem akkora mint Zúzó.Vissza kell fognom az etetést,mert nem jó ha gyorsan nőnek.Egyenlőre napi 1x kapnak ételt,de abban van ám minden.Táp,szív,hal,rákocska féleség.Minden tök szuper,de az etetéssel vannak problémáim,pl hogy akkor most hogyan,mivel és hányszor etessem őket.Igyekszem rájönni a dolog lényegére...
Vettünk nekik már vízmelegítőt is,mert volt úgy hogy a víz hője lement 20fok alá.Így meg 24-28fok közt van leginkább.Remélem minden rendben lesz a továbbiakban!Nagyon remélem!

Pici Zente |
![]() |
Zente és Zúzó |
2013. április 21., vasárnap
2013. április 11., csütörtök
Vedlenek a teknősök???
Szakember: Dr. Géczy Csaba hüllőszakértő
Válasz:
Válasz:
Minden
hüllőre jellemző tulajdonság a vedlés. Ékszerteknősök életük során
számtalanszor vedlik le bőrüket. Normális esetben levedlett bőr vékony,
átlátszó hártyaszerű képlet. Élőben ez sokszor fehéres, vékony
bőrfoszlányként látható, ami a teknős testéről lóg, amíg végleg le nem
válilk. Vedlés során nem csak a bőr külső rétegét cserélik le a teknősök
hanem a páncél szarulemezeinek elhalt részei is váltódnak. Ezek
egészséges esetben szintén könnyen leválnak az alatta lévő területről,
átlátszóak, nem véresek, az adott szarupajzsnak méretéhez és alakjához
igazodnak. Egészséges teknős egyedül is problémamentesen levedlik.
Segítségre abban az esetben van szükség, ha a szarulemezek nem hajlandók
maguktól leválni, esetleg több réteg is felhalmozódik (ennek egy
gyakori oka a szabálytalan páncélalakulás). Problémás esetben azonban
érdemes hozzáértő személytől segítséget kérni.
Élménybeszámoló
2013 április 12.
Zúzó és Zigi már több mint 1hónapja,hogy megérkeztek hozzám.:)
El sem hiszem,hogy így megy az idő,fel sem fogom.:)
Úgy látom,hogy jó helyük van és jól is érzik magukat.Eleinte félősek voltak,bár még ma is megesik,hogy megijednek és ilyenkor igyekeznek elbújni.Nagyon élvezem a társaságukat,igyekszem minél többet megtudni róluk.Leírok néhány emlékezetes eseményt.
Hány naponta teszem tisztába őket?
- jelenleg 1héten 1x vannak tisztába téve.
Hamarosan be kellene szereznem egy szűrőt,mert nagyon is értik a tekik azt,hogyan kell koszt varázsolni.:)
Hányx esznek naponta?
-2x
Azt tanácsolták,hogy amíg ilyen picikék,napi 2x-i etetés az ajánlott.És természetesen annyit kell adni nekik,amit egyszerre el is fogyasztanak.Kifejezetten babyknek való tápot kapnak reggel meg este,reggel kapnak mellé még ilyen apróbb szárított vegyes csemegét.Este is,plusz mellé fehér halat,1-1dbot.
Mennyi idősek?
-ezt jelenleg nem tudom,múltkor elfelejtettem megkérdezni,de igyekszem bepótolni.Zigi nagyobb Zúzónál,tehát ő szerintem idősebb lehet
Nőttek 1hónap alatt?
-igen,azaz Zigi biztosan.Zúzónál annyira nem venni észre.Zigi viszont 100%,hogy nőtt.Többször lettek már tisztázva,és mindig ugyan abban a tálban voltak addig.Legutóbbi alkalomnál Zigi már ki tudott mászni onnan...
Na meg persze Zigin láttam először,hogy vedlik a bőre,most már Zúzón is észre lehet venni valamelyest.
Étvágy?
-az bizony van rendesen.
Persze ennek csak örülhetek,mert ez azt is bizonyítja,hogy jól vannak és egészségesek,legalább is nagyon remélem.
Veszekedés?
-igen,most már elő szokott fordulni étkezésnél,hogy eleszik egymás elől vagy épp kiveszik egymás szájából az ételt.Úgy vettem észre,hogy Zigi az akaratosabb
Viselkedésük?
-Kint míg tisztázom őket,sosincsenek egy helyben,igyekeznek kimászni a tálból.Ha kiteszem őket,elmásznak,nem is kis sebességgel.:))
Persze először mozdulatlanok,majd előrehúzzák a nyakukat,körbenéznek,majd indulnak is.:)
Bent a helyükön keresgélnek,úsznak,napoznak,ásnak,és amit csak tudnak felásnak,kiásnak vagy épp felfordítanak.Elevenek az biztos.Kis rosszaságaim.XD

2013 április |
2013. március 7., csütörtök
Olvasmány a netről 2.
Teknős mindörökké
Talán nem túlzás azt állítani, hogy a teknősök a
legszerethetőbb hüllők a világon. De csak annak ajánlott teknőst
tartani, aki képes hosszú távra kötelezettséget vállalni.
2010. 08. 04. 14:37
Lassan a testtel!
Amikor Réka tavaly teknőst vásárolt, az eladótól 150 év garanciát kapott. Ami persze némi túlzás, de való igaz, hogy a páncélos jószág a világ egyik leghosszabb életű állata. A csúcstartó – egy közel 200 évet megélt óriásteknős – preparált tetemét a londoni British Museumban őrzik. De a kisebb teknősök is elélnek természetes körülmények között 50–75 évig. Mi a titkuk? A lassúság! Nemcsak mozgásuk kényelmes, de anyagcseréjük is, így energiáikat sokkal lassabban fogyasztják. Észjárásuk sem kifejezetten gyors, szociális viselkedésük pedig fejletlen. Vagy mégsem?
A teknős paradoxonaAmikor Réka tavaly teknőst vásárolt, az eladótól 150 év garanciát kapott. Ami persze némi túlzás, de való igaz, hogy a páncélos jószág a világ egyik leghosszabb életű állata. A csúcstartó – egy közel 200 évet megélt óriásteknős – preparált tetemét a londoni British Museumban őrzik. De a kisebb teknősök is elélnek természetes körülmények között 50–75 évig. Mi a titkuk? A lassúság! Nemcsak mozgásuk kényelmes, de anyagcseréjük is, így energiáikat sokkal lassabban fogyasztják. Észjárásuk sem kifejezetten gyors, szociális viselkedésük pedig fejletlen. Vagy mégsem?
Akhilleusz és a teknős versenyfutásának ellentmondását a matematikusok már feloldották, kutatók viszont néhány évvel ezelőtt olyasmit tapasztaltak egy megfigyelt teknős viselkedésében, amit nem lehet matematikai képletekkel megmagyarázni. A 2004-es cunami idején a kenyai partok mentén legelészett egy vízilócsorda. Owen, az akkor 1 éves víziló nem tudott idejében elmenekülni, a hullámok felkapták és egy korallzátonyra sodorták. A helyiek egy vadasparkba menekítették, ahol Mzee, a 130 éves teknős nyomába szegődött. Owen kitartó ragaszkodása meglepő reakciót váltott ki a teknősből, nem pusztán elfogadta jelenlétét, de komoly barátság szövődött kettejük között. Mzee mindenhova követi Owent, játékot kezdeményez, nyújtogatja a nyakát, hogy a víziló nyalogassa. Kutatók szerint a két állat fizikai érintéssel, sőt hangokkal is kommunikál egymással!
A kicsi víziló és a 130 éves teknős története.
Owen & Mzee
Owen
a víziló, 2004-es szökőár alkalmával elveszítette mamáját, őt pedig
kisodorta az Indiai-óceánra, ahonnan hősiesen visszaevickélt a partra.
Az akkor fáradt és majd 300 kg-os csöppséget, a terület felügyelője
mentette meg és mivel a vízilovak körülbelül 4 évig maradnak anyjuk
mellett, hogy megismerjek az élet veszelyit és örömét, így keríteni
kellett mellé, egy hasonló nagyságú társat. Így esett a választás
Mzee-re egy kb.130 éves Aldabran teknősre. Ez a kedves állat egy ideig
idegenkedett, de később elfogadta a kis árvát. Ugyan fiú teknősről
beszélünk, de kiválóan bevált „anyaként”. Mivel hasonló az életvitelük,
táplálkozásuk, szokásaik, így együtt ettek, aludtak, sétáltak, úsztak.
Később áthelyezték őket Dr. Kasmiri vezetésével a Haller parkba, ahol
maximális biztonságot elvez a két barát. Amikor megközelítik Mzee-t,
Owen támadóan lép fel és védelmezi az örökbefogadó szülőt.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)